Belépsz egy nyüzsgő bevásárlóközpontba, autózol a városban vagy csak otthon görgeted a telefonodat. A logók körülvesznek. Mindenhol ott vannak és némán veszik körül az életed, miközben hirdetik a hozzájuk tartozó céget, értékeit és figyelmedért versenyeznek a többivel, hogy beégjenek az elmédbe. A világban, ahol a figyelem és az első benyomás felbecsülhetetlen, a logók a frontvonalban harcolnak, ezért a logótervezésre szánt idő és pénz kamatostul megtérülhet.
Ha céget vezetsz ezt jobb is mindjárt leszögezni. A logód nem csak egy design elem, egy “jó-ha-van” dolog. Ha nem is olyan, mint a Raffaello, ami többet mond minden szónál, de egy fontos eszköze céges megjelenésednek, ami pozícionál, bizalmat ébreszt és megkülönböztet. Sőt, ha a nagy márkákat nézzük, még státusz szimbólummá is válhat, ami a vásárlói hűség alapköve. Épp ezért nem csak az a fontos, amit ábrázol, hanem ahogy ábrázolja. De erre még visszatérünk.

De itt megjelenhet a te fejedben is a első kérdőjel: Hogyan tervezz olyan logót, ami megfogja a márkád lényegét és kiemel a zsúfolt piacról? Nem vagy ezzel a kérdéssel egyedül, de ma épp ennek a mélyére fogunk ásni a logótervezés fontosságának, az alapvető elemeinek és egy szakértővel közös munka részeinek átnézésével.
A célunk nem az, hogy grafikust faragjunk belőled és megtanítsunk logót tervezni. Helyette szeretnénk eligazítást adni, hogy cégvezetőként hogyan gondolkozz a témáról és hogyan állj a logótervezés folyamatához, hogy a legjobb eredményt érd el. Vágjunk is bele!
Miért fontos, hogy jó legyen a logód?
Benned is felmerülhet ez a kérdés. Végülis csak egy design elem, a “csomagolás része, ettől még nem lesz jobb a vállalkozásom.“ Csakhogy egy olyan elem, ami (jó esetben) ott van minden egyes céges elemeden. A weboldaladon, a névjegyeden, céges ruháidon. Újra és újra megjelenik és emeli vagy rombolja céged imázsát.
Első látásra szerelem
Lényegében a céged arcáról beszélünk, amit reménybeli ügyfeleid először megpillantanak. És ahogy egy szép, vagy kevésbé szép arc azonnal érzéseket kelt bennünk, így történik ez a logód esetében is. Nem is biztos, hogy tudatos, de aki ránéz, az látja, érzi ezt és azonnal véleményt alkot.
Egy jól megtervezett logó hordozza a céged jellemzőit – Megmutatja milyen vagy, mit képviselsz. Ha úgy tetszik egy rövid vizuális bemutatkozás. Egy emlékezetes logó felkeltheti a kíváncsiságot, és létrehozhatja a kapcsolatot az ügyfeleiddel.
Ne lődd lábon magad már a rajtnál
Nagy a verseny a piacon. Olyan, mint az olimpiai sprint szám. Mindenki nyerni akar, és pár másodpercen belül el is dől ki a legjobb. Viszont a bizniszben nem mindenki ugyanonnan indul. Ha nem figyelsz oda, te leszel az, aki 20 méterről hátrébbról indul is még a rajtpisztoly is combon találja. Így szerinted mennyi esélyed marad?
Kitűnni és figyelmet szerezni nehezebb, mint valaha. Épp ezért fontosabb is. Egy egyedi logó kiemelhet téged a versenytársaid közül, azonnal felismerhetővé téve a cégedet a konkurencia tengeréből. Ez segíthet az ügyfélszerzésben és a megtartásukban is és a marketing költségvetés megtérülését is feldobhatja.
Szólózz az érzelmek húrjain
Végül, egy nagyszerű logó erős érzelmi kapcsolatot alakíthat ki a közönségeddel. Gondolj a világ legsikeresebb márkáira. A logóik nem csak szimbólumok; érzéseket és kapcsolódást építenek, amelyek összhangban vannak a márka identitásával és alapértékeivel.
Mint egy jó ismerős, akire mindig számíthatsz, bizalmat és minőséget sugallnak. A logód kapcsolódási pontként szolgálhat, ami emlékezteti az ügyfeleket arra, hogy miért szeretik a vállalkozásodat.
Tehát a logótervezé idő és energia befektetése kamatostul megtérülhet és kulcsfontosságú a vállalkozásod tartós sikeréhez. De hogyan hozz létre egy logót, amely mindezt elérheti? Olvass tovább és ássuk bele magunkat ebbe a kérdésbe.
Egy jó logó építőkockái
Lássunk neki a tervezésnek. Először is pakoljuk ki azokat az alkotóelemeket az asztalra, amikből felépülhet egy jól működő logó. Ezek kellenek ahhoz, hogy hatékonyan közvetítse a márkád egyediségét
Röviden:
- egyszerűség
- relevancia
- sokoldalúság
- eredetiség
- időtállóság
Egyszerűség: A letisztultság szép
Az egyszerűség a logótervezés egyik kulcseleme. Idézd csak fel a legikonikusabb logókat – az Apple-t, a Nike-ot, vagy a McDonald’s-ot. Ezek a logók egyszerűek, letisztultak és mentesek a felesleges sallangoktól. Könnyen felismerhetők és megjegyezhetők, mert nem terhelik őket bonyolult részletek. Ne feledd, a logód célja, hogy hatékonyan közvetítse a márkád üzenetét, és az egyszerűség segít ezt elérni.

Relevancia: Legyen összhangban a márkáddal
A logódnak passzolnia kell a céged által képviselt márkához, üzenethez. Például egy játékgyártó cég élénk színeket és játékos betűtípusokat használhat, hogy visszaadja azt a önfeledt boldogságot. Míg egy ügyvédi iroda lehet, hogy inkább egy formálisabb, visszafogottabb logót választ, hogy professzionalizmust és bizalmat közvetítsen. A Lego színes, játékos logója tökéletesen megtestesíti a márkához társított kreativitást és szórakozást, míg a New York Times logója klasszikus, talpas betűtípusával tükrözi az újság hagyományait és tekintélyét.
Sokoldalúság: Mindenhol jól kell kinéznie
Amikor készül a logód észben kell tartanod, hogy ugyanolyan hatásosnak kell lennie majd, amikor egy óriásplakáton szerepel, vagy Facebook posztjaidon használod, de még akkor is, amikor weboldalad kis ikonjaként jelenik meg. Képesnek kell lennie alkalmazkodni a használathoz anélkül, hogy elveszítené a hatását. Vegyük például az Adidas logót. Egyforma hatékonysággal működik a sportcipők oldalán, a nagy reklámtáblákon, vagy a weboldaluk fejlécében. A dizájn, a szín és az elrendezés következetes és felismerhető marad, akár nagyítjuk, akár kicsinyítjük a logót.

Eredetiség: Tűnj ki a szürke tömegből
Egy logókkal telített világban az eredetiség rendkívül fontos. A logódnak egyedinek és különlegesnek kell lennie, hogy kiemeljen és megjegyezhetővé tegyen. Ehhez el kell végezni a kutatási munkát, de minden területen meg lehet találni azt, amivel ki lehet tűnni. Érdemes végignézni a konkurenciádat is. Biztos, hogy meglesznek a közös elemek. Ezekről mind el tudod dönteni, hogy beállsz a sorba, vagy szándékosan valami teljesen eltérőt választasz.
Időtállóság: A logód jó ideig veled marad
Végül egy nagyszerű logónak időtállónak kell lennie – hogy igazi célját elérje, hatékonyan kell működnie sok éven át, még akkor is, ha a trendek változnak. Épp ezért kell a saját márkádra és értékeire koncentrálni, mert ha sikerül megtalálni az önazonos jelképed, az sokáig a céged identitásának része lesz. Például a Coca-Cola logója nagyjából változatlan maradt a 19. század vége óta, épp ezért azonnal felismerhető, és mélyen kapcsolódik a márka identitásához.

Minden egyes elem hozzájárul egy sikeres logó létrehozásához – egy olyan logóhoz, amely magába foglalja a márkád identitását, rezonál a célcsoportoddal, és segít megteremteni a helyed a piacon. “Uh jó sok mindenre kell figyelni” gondolhatod, és nem is mindig egyszerű megtalálni a tökéletes megoldást. Itt jönnek képbe a profi grafikusok. Ezt fogjuk megvizsgálni a következő szekcióban, szóval maradj velünk.
Ki tervezze a logódat? Kell egyáltalán grafikus a logótervezéshez?
A fenti részben átvettük a logótervezés alapjait, hogy mire kell figyelni, amikor céged új logója készül. Az interneten ma már egyre több logógenerátor, vagy a Canva-hoz hasonló grafikai szoftver várja, hogy a sablonjaiból megszülhesse a Te logódat is. Én viszont szeretném, ha tovább látnál ezeknél és megértenéd, mivel kapsz többet, ha egy profi szakemberre bízod ezt a fontos feladatot.
Több éves rutint, csak több éves munkával lehet elérni
Nagy igazság, mi? Pedig pont ez a helyzet itt is. A profik ebben élnek, kialakul náluk egy más látásmód és egy olyan munkafolyamat (amire később kitérünk), amivel újra és újra a várt végeredményt tudják elkészíteni. És ehhez nem elég ismerni a grafikai programokat. Hanem el kell mélyedni a fogyasztói pszichológiában, színtanban és márkastratégiában is. Ez a tudástár és tapasztalat lehetővé teszi számukra, hogy olyan logókat hozzanak létre, amik nem csak szépek, hanem kapcsolódnak a célcsoporttal is.
Sablonból, hogy lesz egyedi?
Biztos vagyok benne, hogy el tudod mondani, hogy a Te céged mitől más, mint az összes többi a piacodon. Akkor miért hagynád, hogy egy olyan logó képviselje ezt, amit szomszéd Ferike is bármikor megtalálhat, vagy legenerálhat? A grafikusok minden projektet személyre szabottan kezelnek. Együtt dolgoznak veled, időt szánnak rád, hogy megértsék a vállalkozásod, a márkádat és a célközönséged. Ez lehetővé teszi számukra, hogy olyan logót hozzanak létre, amely valóban tükrözi a márkádat.

Számoljunk egy kicsit
Bár elsőre olcsóbbnak tűnhet, ha magad tervezel logót, vagy egy online logógenerátort használsz, ahogy fentebb írtam, a végeredmény közel sem garantált. Viszont rengeteg időt és energiát lehet beleölni egy ilyen kis projektbe. Cégvezetőként a Te időd a legértékesebb. Biztosan ez a feladat, amiben a legjobban tudod kamatoztatni tudásod? Ráadásul maximalista vállalkozóként a végeredménnyel sem leszel elégedett. Szóval szó szerint sokat spórolhatsz magadnak, ha a DIY köröket kihagyod.
Arról nem is beszélve, ha egy közepes logót elkezdesz rápakolni minden céges cuccodra is, majd rájössz, hogy ez nem az igazi és a teljes szettet lehet lecserélni. Újabb mínusz, amit elkerülhetsz.
Egy tökéletes kiindulás
Ha a logótervezésnél megtalálod a szakembert, akivel jól megy a közös munka, az éveken át sok-sok előnnyel járhat. Hiszen ő már ismeri a céged, a céljaid, így amikor egy új grafikai elemet, legyen az szórólap, vagy az új céges póló, akarsz terveztetni már sokkal könnyebb dolgod lesz és csak egy telefonba kerül.
Összegezve, a professzionális logótervezésbe történő befektetés olyan, mint amikor a márkád jövőjébe fektetsz be. A cikk utolsó részében megnézzük, hogyan találj és dolgozz együtt a megfelelő tervezővel, hogy életre keltse a márkádat.
Találd meg a megfelelő grafikai partnert
Ha kicsit tanácstalan vagy, mert nem tudod, hogyan is találhatnád meg a megfelelő embert, vagy céget a logód megtervezésére, akkor hoztam neked pár pontot, ami ezt megkönnyíti.
Kit is keresünk?
Egy egyszerű Google keresésre vagy több tucat jelölttől a szabadúszóktól a design ügynökségekig. A skála mindkét felének megvannak a maga előnyei és hátrányai. Míg egy szabadúszóval közvetlenebb viszonyban dolgozhatsz és sokszor nagyobb személyes figyelmet is kapsz, vélhetően jobb ár mellett. Addig az ügynökségeknél garantált a kapacitás és a nagy tapasztalat, amihez borsosabb árcédula és profibb, de sokszor távolságtartóbb kommunikáció jár.
Azt javaslom, hogy ezt a kis kutatómunkát ne spórold meg. Keresgélj a neten, kérdezősködj az ismerősök, üzlettársak körében. Ha van pár jelölted, akkor nézd meg a korábbi munkáikat és az ügyfeleik visszajelzéseit. Ha olyasmit látsz, amilyet te is elfogadnál, akkor kérj tőlük ajánlatot.

Legyenek a kezedben ajánlatok
Ha összeállítottad a potenciális tervezők listáját, lépj velük kapcsolatba. Mielőtt elfodnál bármilyen ajánlatot, érdemes személyesen beszélned a kiszemelt(ek)el, hogy megbizonyosodj, megvan benne az, amit keresel. Nyugodtan menj el több ilyen megbeszélésre, hogy legyen viszonyítási alapod és csökkenthesd az esélyét, hogy rossz üzletet kötsz.
Amit mindenképpen kérdezz meg
A potenciális partnerek ajánlataiban nagy eltérések lehetnek, így jó ha van egy szempontrendszered, ami alapján össze tudod őket hasonlítani.
- Kérdezz rá a munka folyamatára. Hány konzultáció van benne, milyen lépésekből fog állni a projekt.
- Hány verzió közül választhatsz?
- Milyen határidővel tudja készíteni az első verziókat?
- Hány revíziót tartalmaz az ár? Ez azt jelenti, hogy hány módosítási köröd van a végleges logóig.
- Pontosan mit kapsz a pénzedért? Nálunk például megkapod a logót minden formátumban, 3 színben és mellette több látványtervet, a felhasznált betűtípusokat és színkódokat is átadjuk.
A döntés
Amint elkezded kapni a javaslatokat, szánj időt arra, hogy alaposan értékeld mindegyiket. Kérlek ne csak az árra koncentrálj. Ne feledd, a legolcsóbb opció nem mindig a legjobb. Inkább válaszd ki azt, aki a fenti szempontok alapján a legjobb döntésnek tűnik. Hidd el, hogy egy egyszer kifizetett, drágább, de jobb logó még mindig olcsóbb lesz, mint a kétszer megtervezett.
Álomszerűvé teheted a közös munkát
Megtaláltad a tökéletes grafikust. Indul a munka. Ez a partnerség mindkét részről bizalmat és energiát igényel. Bizony, hogy a tervezés mennyire gördülékeny az rajtad is múlik. Hoztam pár szempontot, amire odafigyelve, álomügyfél lesz belőled. És ami ennél is fontosabb, jobb élmény lesz az egész logótervezés és a végeredménnyel is elégedettebb leszel.
A projektleírás (brief) kialakítása
A jól megírt projektleírás aranyat ér. Sokat segít, hogy már az első verziók is a Te elképzeléseidet tükrözzék ha át gondolsz néhány alap dolgot. Nem kell kész logó tervvel készülnöd, de tudd, hogy mit képvisel a céged, mit akar kommunikálni és legyen a fejedben a célközönséged is. (Ez amúgy nem csak a logó megtervezésénél fontos). Illetve gondold át a projekt határidejét, a költségvetést és azt, hogy milyen platformokon, helyeken fogod megjeleníteni a logót. A hatékony projektleírás tehát olyan, mint egy térkép, ami megmutatja a tervezőnek, hogy hová tartasz.
Kommunikáció
A hatékony kommunikáció nem csak a kezdeti projektleírásban fontos. Az egész projekt során elengedhetetlen. Rendszeres meetingek, gyors válaszok és őszinte visszajelzések mind hozzájárulnak a folyamat sikeréhez. Ez nem csak a tervező munkáját könnyíti meg, hanem elősegíti a kreatív folyamatot és a jobb végeredményt is.
Áttekintés és visszajelzés
Egy projekt során elengedhetetlen a grafikus munkájának átnézése és a (lehető legpontosabb) visszajelzés adása. Bármilyen jó szakemberrel dolgozol, nem fog tudni a gondolataidban olvasni. Ha valami nem tetszik, mond el neki. Ha valamit szeretsz, mond el nekik. És mindig törekedj arra, hogy pontosan meghatározd mi tetszik és mi nem tetszik. A “nem tudom miért, de még nem az igazi” jellegű visszajelzések nem könnyítik meg a munkát és felesleges plusz köröket jelenthetnek. Az őszinte, konstruktív visszajelzés segít a tervezőnek, hogy jobban megértsék a céljaidat és elvárásaidat.

Türelem és tisztelet
A logótervezés egy kreatív folyamat, amely időt és energiát igényel. Legyél türelmes, és tartsd tiszteletben a grafikus munkáját. Ne feledd, hogy a tervező partnered a márkád építésében. Ha tisztelettel bánsz velük, és türelmes vagy, az eredmények jobbak lesznek.
Tehát az ideális együttműködés valójában egy partnerség, amelyben mind az ügyfél, mind a tervező hozzájárul a projekt sikeréhez. Minden lépést megfontoltan kell végrehajtani, a projektleírástól az áttekintésig és a visszajelzésig, hogy a legjobb eredményt érjük el.
Összegzés
Az üzleti logó sokkal több, mint egy egyszerű grafikai jelkép. Valójában ez az az eszköz, amely összeköti a vállalkozásod a célközönséggel, és felteszi márkádat a térképre. Ebben a cikkben végigvettük, miért fontos a logótervezés, hogyan lehet a legmegfelelőbb tervezőt kiválasztani, és milyen szempontokat kell figyelembe venni a tervezési folyamat során.
Megvitattuk, hogyan lehet az együttműködési folyamatot optimalizálni az ügyfél és a grafikus között, hogy a végeredmény igazán tükrözze a vállalkozás értékeit és céljait. A cikkel szerettem volna segíteni, hogy a logótervezés ne csak egy szükséges lépés legyen a vállalkozás életében, hanem egy stratégiai döntés, amely hosszú távú eredményeket hoz.